A mesterséges édesítőszerek megítélése a tudomány mai állása szerint – 5. rész

Cikk-sorozatunk korábbi részeiben bemutattam a mesterséges édesítőszerekkel kapcsolatos kutatások legfőbb pontjait. Szó volt róla, hogy a mesterséges édesítőszerek fogyasztása számos nagy epidemiológiai vizsgálat szerint pozitív összefüggésben áll a testtömeg növekedésével, valamint a metabolikus szindróma és kettes típusú cukorbetegség kialakulásának nagyobb rizikójával (lásd 1. rész). A 2,. 3., és 4. részben olyan mechanizmusokat mutattam be, melyek közrejátszhatnak a negatív következmények kialakulásában. Ha elolvastad ezeket a cikkeket, bizonyára felmerült benned, hogy ha a mesterséges édesítőszerek mégsem olyan hasznosak, mit érdemes helyettük fogyasztani. Az alábbiakban pontosan erről lesz szó.

Kell egyáltalán édesíteni?

Néhány száz évvel ezelőtt az emberiség egyáltalán nem fogyasztott hozzáadott cukrot tartalmazó ételeket. Számukra az édességet elsősorban az érett gyümölcsök jelentették. Persze előfordulhatott, hogy sikerült megszerezniük egy méhkaptárt, amiből mézhez juthattak, de ez ritka ínyencségnek számított. Távoli őseink boldogan leélték az életüket kristálycukor és mesterséges édesítőszerek nélkül. Elméletileg tehát azt mondhatjuk, nem is kell édesíteni. Ha valami édesre vágysz, egyél inkább gyümölcsöt!

És a cukoralkoholok?

Mostanában nagyon népszerűek a cukoralkoholok, főleg a xilitol és az eritritol. Sokan ezeket használják a hagyományos kristálycukor helyettesítésére. De vajon ezek jobbak, mint a mesterséges édesítőszerek?

Mivel a cukoralkoholokkal kapcsolatban még kevés tudományos vizsgálat született, a válasz nem teljesen egyértelmű. Kétségtelenül vannak előnyeik a mesterséges édesítőszerekkel szemben, de ettől még nem biztos, hogy sokkal jobbak, és bárki számára ajánlható a fogyasztásukat. A tudomány mai állása szerint valószínűleg a cukoralkoholok fogyasztása jobb választás lehet, mint a mesterséges édesítőszereké (feltéve, ha nincs tőlük hasmenésed), de ennek megerősítéséhez további vizsgálatok szükségesek.

Egy szempont a döntéshez

Ha táplálkozási döntéseket kell meghozni, azt javaslom, használd a józan eszed! A természet adta élelmiszerek általában nagyon egészségesek. Minél jobban feldogozzuk és finomítjuk őket, általában annál többet veszítenek értékükből. Ha pedig valami nem a természetben nő, hanem egy laboratóriumban állítják elő, akkor felmerülhet a gyanú: biztos, hogy emberi fogyasztásra alkalmas?

Nos, volt már rá példa, hogy kiderült: nem. Emlékszel a hidrogénezett növényi zsírokra, amiket a margaringyártáshoz használtak? Ma már tudjuk, hogy ezek az ember alkotta transz zsírsavak nagyon káros hatással vannak az egészségre. Ha józan paraszti ésszel gondoltuk volna végig a dolgot, inkább valódi vajat használunk…

Úgy vélem, a mesterséges édesítőszerekkel is hasonló a helyzet. Korábban úgy tűnt, nagyszerű találmányok, de kezd bizonyossá válni, hogy ez nem így van. Lehet, hogy az járt jobban, aki nem váltotta le a cukrot?

És a sztívia?

A sztívia egy természetes eredetű édesítőszer, de el kell ismerni, hogy a boltok polcain található sztívia édesítőszer tabletta egy feldolgozott, finomított élelmiszer, csak úgy, mint a cukor. Bár egyes kultúrákban régóta használják, véleményem szerint nem szállhat versenybe a cukorral, mivel nagyon erős mellékíze van. Egészségügyi hatásait tekintve kevés a tudományos adat.

Gyakorlati tanácsok

A mesterséges édesítőszerek használatát nem javaslom. A cukoralkoholok valószínűleg jobb alternatívák, mint a mesterséges édesítőszerek, de hosszú távú hatásaik felderítéséhez további vizsgálatok szükségesek.

Úgy vélem, táplálkozástudományi szempontból a legkedvezőbb édesítőszer a méz. Ez egy Isten adta természetes édesítőszer, aminek számos kedvező hatása van. Antioxidánsokat és vitaminokat tartalmaz, és bizonyítottan antimikrobliális hatású. Ha egészséges édesítőszert keresel, a méz nagyszerű választás lehet, de természetesen ez is csak ritkán, és kis mennyiségben!

By |2018-11-21T10:24:55+00:002017, október 16|